Esküvői ceremónia

Sokan hívnak az esküvő helyszínére anyakönyvvezetőt... illetve hívnának, de sok helyre vagy ki sem mennek vagy csak elképesztő feltételekkel. Azt pedig, hogy esetleg angolul és magyarul is megszólalnak-e szinte nem is merjük már megkérdezni. Ezt megoldandó, ajánlunk egy szertartásvezetőt, aki bármilyen helyszínen képes a hivatalos szertartáshoz hasonló, de annak hibáit nélkülöző szertartást végezni.

A szertartás menete

A vendégek helyet foglalnak, a pár várakozik. Az első sorokban ülnek a közeli hozzátartozók, szülők. A pár mögötti székeken foglalnak helyet a tanúk. Az esküvői szertartás bevonuló zenéje elindul, és a pár kézenfogva besétál a vendégek között a szertartásvezető asztalához.

A szertartásvezető köszönti a párt és a megjelent vendégeket, majd felteszi a "hivatalos" kérdést, melyre IGEN-nel kell válaszolni. Ezt követi a szertartáskönyv aláírása, amelyet a pár mellett a tanúk is megtesznek. Ezalatt zene szól.

A "hivatalos" részt követően a gyűrűhúzás és a fogadalomtétel következik, melynek során a pár egymásnak tesz fogadalmat, tanúik és szeretteik előtt. A fogadalom szövegét megírhatjátok ti is, de a szertartásvezető által elmondott szöveget is megismételhetitek.

Ekkor következik az "összetartozás szertartása", amit többezer évvel ezelőtt egy kis szigeten tartottak meg először. Ennek részleteit a személyes beszélgetésen meséljük el.

Ha szeretnétek, akkor a szüleiteket is köszönthetitek ezután, melyhez a szertartásvezető mond néhány mondatot, majd megszólal a zene és átadjátok a virágokat és/vagy ajándékokat szüleiteknek.

A szertartás végén érkezik a pezsgő, és mindenkivel koccinthattok egyet.



Főoldal | Szertartás | Háttér | Jog | Lépések | Kapcsolat

Minden jog fenntartva: Tóth Mihály Creative Commons License
Meleg esküvő by Mihály Tóth is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország License.
Partnereink:
álompár.hu
10 esküvői hiba
Petneházy